Kipakolták a végrehajtók a házát Zalatnay Cininek
|
Az énekesnő összes bútorát elszállították a végrehajtók emberei, miután 2010 áprilisban harmadszor is jogerőssé vált hogy az énekesnő 23 millió forinttal tartozik. A bútorokat két hitelező miatt vitték el, ám egyikük még őszig adott volna haladékot.
A törvény értelmében mindent kipakoltak a lakásból.
Csupán a házban lakóként bejelentett személyeknek kell otthagyni ágyat, széket, egy tányért, evőeszközt, egy télikabátot és három pár cipőt. Tovább...
|
|
Utcán szexeltek a fiatalok Budapesten - fotóval!
|
Tomboltak a hormonok az egyik budai szórakozóhely mellett!
2010 nyarának egyik hajnalán a szájukat tátó járókelők előtt esett egymásnak egy fiatalember és egy lány a Petőfi híd közelében. Lekerült a bugyi és az alsónadrág is, majd a pár éles szexszel szórakoztatta a bámészkodókat. Dolguk végeztével továbbálltak.
A pornóbemutatót egy ismeretlen fotós többtucatnyi képen megörökítette, és feltette az internetre. Tovább...
|
|
Durva! Lefilmezték a meleg papok orgiáit - videóval
|
Újabb botrány rázta meg a Vatikánt: a Panoráma című olasz konzervatív folyóirat azt állítja, rejtett kamerás felvételeket készített meleg papokról, ahogy azok éjszakai klubokat látogatnak és egymás testének örülnek például egy templom épületében is. A kiadványnak három lelkész mesél éjszakai életükről, és engedték a Berlusconi birtokolta lap újságírójának, hogy fotózza és videofelvételeket készítsen róluk. A megjelent cikkre válaszképpen az olasz katolikus egyház felszólította homoszexuális papjait, hogy vallják be meleg voltukat, és hagyják el az egyházat. Tovább...
|
|
Óriásira nőtt a melle
|
Orvosok vizsgálják, hogyan nőhetett egyenként tízkilósra az amerikai Norma Stitz melle. Az asszony a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, és állítja: a hatalmas keblek nem könnyítik meg számára a pasizást.
Norma Stitz a világ legnagyobb, természetes mellével rendelkező nője, be is került a Guinness Rekordok Könyvébe. Az orvosok sem tudják, hogy mitől nőtt meg egyenként tízkilósra a nő melle, nem szedett soha hormonokat és a családjában mindenkinek egészen apró melle volt. Tovább...
|
|
Átkelt a Csendes-óceánon a műanyag palackokból épített hajó
|
A Csendes-óceánt átszelő 128 napos utazás után megérkezett Sydneybe a műanyag palackokból és más újrahasznosított hulladékokból összetákolt katamarán, a Plastiki.
A 18 méteres hajó 2010 március 20-án hagyta el San Franciscót, majd hatfős személyzettel a fedélzetén átkelt a Csendes-óceánon. A 14 800 kilométeres utazás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a műanyag hulladékok jelentette egyre nagyobb problémára és az újrafelhasználás lehetőségére. Tovább...
|
|
Félrelépett sztárséf, de az apaságot nem ismeri el
|
Nem adja fel a harcot Andrea, az a fiatal nő, aki állítja: gyermeke született a sztárséf Kovács Lázártól. Úgy tudjuk, Andrea havi nyolcvanezer gyerektartást kér, de Lázár nem fizet ennyit.
Nem dől be a fenyegetéseknek, és tisztességtelennek tartja a megállapodást Andrea, amiben Kovács Lázár megígérte, hogy 2010. augusztustól havonta harmincezer forinttal támogatja a fiatal nő fiát. Andrea azt állítja: a fiúcska Lázártól született, a szakács ugyan elismerte, lefeküdt a nővel, de az apaság megállapítására DNS-vizsgálatot kért. Tovább...
|
|
Csepregi Éva plasztikáztatna, de a botoxhoz soha nem érne!
|
A Neoton Família sztárja egyáltalán nem ítéli el azokat a sztárokat, akik mellesleg, vagy más módon plasztikáztatják magukat, sőt ha indokoltnak találná, akkor Ő is bevállalna hasonló beavatkozást.
"Szerintem a plasztikáztatás az magánügy, de abszolút egyetértek vele, hogy ha valaki jó és diszkrét orvoshoz megy, na meg persze, ha tényleg szükség van rá." - meséli Csepregi Éva, aki tisztában van azzal, hogy a hazai hírességek nagy része már meglátogatott szikével szépítő szakembereket. Tovább...
|
|
Halálos buli: 19 halott a Love Parade-en
|
Legkevesebb 19 ember meghalt szombaton késő délután a németországi Duisburgban, amikor pánik tört ki a technozene híveinek rendezvényén, amely valóságos horrorrendezvénnyé vált. A sebesültek száma megközelítette a százat, többek állapota rendkívül súlyos.
A duisburgi Love Parade-re a technozene rajongói gyűltek össze. A résztvevők száma hírek szerint meghaladta az 1 milliót. A pánik az egykori teherpályaudvarnál, a rendezvény közelében, egy alagútban tört ki. Szemtanúk arról számoltak be, hogy rendőrök emberek ezreit próbálták visszatartani attól, hogy bejussanak a Love Parade már túlzsúfolt területére. Tovább...
|
|
Pénzügyi válság: Ganxsta Zolee eladja Mustang-ját
|
Ganxsta Zolee-nak meg kell válnia nyeremény oldtimerétől. Hiába dédelgette, ápolgatta, a zenésznek óriási teher kigazdálkodni a fenntartását, így fájó szívvel, de túl kell adnia imádott 1972-es Ford Mustangján, amelyet tavaly az év sztárpárjaként nyertek meg feleségével, Mónikával a TV2 Mr. és Mrs. című vetélkedőjén.
Mert bizony a válság a művészvilágot, a zenészeket is elérte, s némelyikük egyre kisebb bevételből kénytelen fenntartani magát. A megszokott luxus-életszínvonal sok esetben a múlté, egyik napról a másikra élnek. Tovább...
|
|
Részegen szexelt Sophie Marceau és Mel Gibson
|
Ünnepelt világsztárból, példás családapából nőverő alkoholistává süllyedt. Valaha mindenki Mel Gibsont akarta, ma megvetik és kiközösítik. Sorozatunk negyedik része lecsúszásának kezdetéről szól.
A Halálos fegyver még három folytatást ért meg. Mel Gibsont egymás után két esztendőben, 1990-ben és 1991-ben is a világ legszexisebb férfijának választották. Dőlt hozzá a pénz, a rajongók megőrültek érte, csillaga a legfényesebben csillogott Hollywood egén. Mel fürdött a sikerben, és továbbra is hűtlen volt feleségéhez, Robynhoz. Viszonyt kezdett Rene Russóval, Robyn is tudott a kapcsolatukról. Tovább...
|
|
Enrique Iglesias lefotózta nemiszervét a koncertjén
|
Koncert közben, a színpadon fotózta le a fütyijét az énekes.
Mivel Enrique Iglesias nem akarta kommentálni bizarr és megdöbbentő tettét, elindult a találgatás, miért fotózta le nemi szervét a Las Vegas-i koncertje közben. Enrique Iglesias Las Vegas-i koncertje alatt igencsak elragadtatta magát. Nevezetesen elkérte egyik rajongója fényképezőgépét, majd belefotózott a nadrágjába. A közönség megdöbbent a nem mindennapi mutatványon, de a gép tulajdonosa is csak pislogott, mert az énekes, miután jól megnézte, hogyan sikerült a fotó, visszaadta neki a masinát. Tovább...
|